Együtt élni a gyásszal

Mi az, ami segít, mi az, ami nem segít?
Minden veszteség és minden gyász egyedi, olyan, mint az ujjlenyomat. Minden ember a saját eszközeivel, a saját tempójában és a saját módján dolgozza fel a veszteséget. Emiatt a gyászfolyamat van, akinél hetekig és van, akinél évekig tart. Ez a fajta lelki fájdalom, sokszor fizikai tüneteket is okoz, például: álmatlanság, súlyváltozás, fáradtság, émelygés, zsibbadás. Emiatt is fontos vele foglalkozni, nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Amit tehetünk magunkért ilyenkor, az az öngondoskodás.

Fontos, hogy bármennyire is a veszteségünkön van a figyelmünk, vigyázzunk magunkra. Az senkinek nem tesz jót, se nekünk, se a családunknak, ha a gyászunkba, mi is belebetegszünk. Találjuk meg, mi az, ami nekünk segít ebben az időszakban:

• Keressünk, olyan, tevékenységet, ami kikapcsol: kertészkedés, séta a természetben, barkácsolás, kisállattal való foglalkozás, írás, rajzolás, festés stb.
•  Relaxáljunk: vegyünk egy forró fürdőt, bújjunk meleg takaróba, hallgassunk olyan zenéket, amitől megnyugszunk, vagy kényeztessük magunkat kedvenc ételeinkkel.
• Tanuljunk meg meditálni, mely hatására az alvásminőségünk is javulni fog, az interneten rengeteg ilyen videót és cikket találunk, mely ebben tud segíteni.
•  Keressünk olyan dolgokat, amiért hálásak lehetünk, ez a perspektívaváltás segít, hogy más szempontból is rá tudjunk nézni az életre, mint egy sötét szemüveg.
• Vegyük körbe magunkat a szeretteinkkel, töltsünk időt a barátainkkal, legyünk közöttük, a velük töltött idő segíthet nekünk egy kicsit kiszakadni a gondolatainkból.

Mit tehetnek a szeretteink, a környezetünk, hogy segítsenek nekünk?

Mindannyian szeretnénk segíteni, ilyenkor a barátainknak, szeretteinknek, hogy a fájdalmuk elmúljon. Fontos, azonban, hogy lássuk, hogy vannak dolgok, amikkel csak rontunk a helyzetünkön.

•         „Próbálj meg nem gondolni rá” például egy ilyen tanács. Egy szeretett személy elvesztése után valószínűleg soha nem lesz már olyan nap, amikor valamilyen módon ne gondolnánk rá, vagy ne emlékeznénk meg az életéről. Ilyenkor sokszor már az is nagy segítség, ha beszélhet róla az ember. „Itt vagyok, ha szükséged van valakire, aki meghallgat” vagy „megértem, hogy nehéz bármi másra gondolni”- mondatokkal kifejezhetjük támogatásunkat.  
•         „Folytasd a szokásos rutinjaidat”, tanácsokkal sokszor azt gondoljuk, hogy segítünk a gyászolónak előre lepni, hogy „ne akadjon el a szomorúságában”. Viszont a gyászolóból bűntudatot vált ki, ha nem tud megfelelni ennek az elvárásnak. Ehelyett inkább csak jelezzük felé, hogy itt vagyunk és ha a napi rutinban segítségre van szüksége, akkor szóljon nyugodtan.
•        „Ha arról a személyről beszélünk, aki elment, az még rosszabbá teszi a gyászfolyamatot”. Ez logikusnak hangzik ugyan, de ellentétes azzal, amit átélünk. Ez a tanácsa, azt az érzést keltheti, mintha az elhunyttal kapcsolatos gondolatok rosszak lennének. Valójában viszont, ha beszélünk róla, főleg, ha a negatív és a pozitív gondolatokról és érzésekről is beszélhetünk, akkor az új utat jelent a gyógyuláshoz.
•        „Próbáld meg jobban érezni magad.” Nyilvánvalóan jót akar az ember, egy ilyen tanáccsal, de sokszor ez a gyászolóban felerősíti a negatív érzéseket, mivel azt élik meg, hogy el kell fojtsa ezeket az érzéseket.

A gyász megváltoztatja minden egyes porcikánkat kívül-belül, de a kezdeti sokk után, megkezdődhet a gyógyulás. Az életet újra lehet építeni, a fájdalom végül megszelídül, de velünk marad. A bánat társsá válik, mely lehet romboló vagy építő. Az viszont, hogy mit kezdünk vele, csak rajtunk múlik. Ahogy nincs egyetlen „helyes” módja a szeretetnek, úgy a gyásznak sincs. Ahelyett, hogy azt várnánk magunktól, hogy a fájdalom eltűnjünk, koncentráljunk arra, hogy megtanuljunk vele -együtt, általa és annak ellenére élni.

Felhasznált irodalom: https://www.psychologytoday.com