6 jel, hogy beleragadtál a negatív gondolataidba

Nem szoktunk a mindennapokban belegondolni abba, hogy a gondolataink, milyen nagy hatással vannak az életünkre. Ez alól az sem kivétel, amit önmagunkról gondolunk, főleg, ha az negatív.  Ha például, azt gondoljuk magunkról, hogy szerethetőek vagyunk, akkor méltóak vagyunk a szeretetre.  Ebben az állapotban valószínűleg nagyobb magabiztossággal vágunk bele helyzetekbe, kihívásokba, vagyis úgy cselekszünk, hogy megerősítjük ezeket a gondolatokat. Viszont, ennek az ellenkezője is éppúgy igaz. Ha azt gondoljuk, hogy nem vagyunk méltóak a szeretetre, akkor valószínűleg az a magabiztosságunkat is megtépázza és amikor kihívást jelentő feladat előtt állunk, akkor ezzel összhangban fogunk cselekedni és beteljesítjük azt, amit vártunk önmagunktól, vagyis a bukást.  

 

Tehát nagyon fontos, hogy amit hiszünk magunkról, az formálni fogja a gondolatainkat, az érzéseinket és a cselekedeteinket is.  

Fontos felismerés az is, hogyha elfogadjuk, hogy a gondolataink csak gondolatok. Nem kell mindig hinni nekik, nem kell mindig elfogadni őket, nem kell, hogy uralják az életünket. Van hatalmunk felettük, lehet rájuk hatásunk. Ez azonban nem könnyű feladat, néha észre sem vesszük, hogy a saját hiedelmeink irányítanak minket és ez negatívan befolyásolja az életünket.

A következő 6 jel segít, hogy felismerd a figyelmeztető jeleket:

1. 
Cimkézés: fogadjuk el, hogy a szavak csak szavak, nem tudják megragadni az élet valódi összetettségét. Ha beskatulyázzuk magunkat ezekbe a címkékbe (pl. anya, portás, vesztes, depressziós), akkor könnyen beleragadhatunk ezekbe az állapotokba és azokkal fogjuk azonosítani magunkat.

2.
Negatív minták ismétlése: ha észrevesszük, hogy valami gondolat vagy cselekvés rossz hatással van ránk, mert rosszabbul érezzük magunkat tőle, akkor egy lehetőségünk van csak, hagyjuk abba! Ez nagyon fontos, egyszerűnek tűnik, de mégis sokszor nehéz kivitelezni.

3.
Külső/belső körülmények: fontos lenne, -ha történik valami, - hogy objektívan meg tudjuk vizsgálni a történteket és az alapján vonjunk le következtetést. Ugyanúgy fontos felelősséget vállalni magunkért, mint megvizsgálni a külső körülményeket. Ha egyik oldalra elfogultak vagyunk, akkor nem lesz racionális a helyzetértékelés.

4. 
Elengedés: vannak olyan sérülések, amelyek sokáig kísértenek bennünket, újra és újra átéljük a múltban történt sérülést az emlékezettünkben. Az elengedés megtanulása nehéz, látszólag lehetetlen is, de fontos, hogy az nem a másik emberről szól, aki megbántott. Nem azzal van dolgunk, hanem azzal, hogyan tudunk magunkkal kedvesebbek és együttérzőbbek lenni.

5. 
Negatív belső párbeszéd: sokszor képesek vagyunk úgy beszélni magunkhoz, ahogy másokkal soha nem tennénk. Pl. „Hogy lehettél ilyen ostoba? Soha nem fogod jól csinálni.” Szinte észre sem vesszük ezt a fajta kommunikációt, főleg nem azt, hogy ez milyen hatással van az életünkre. A belső monológ megváltoztatásához sokat kell gyakorolni, de idővel ki lehet alakítani egy gondoskodóbb hangot magunkkal szemben.

6.
Alternatívák megfontolása: amikor beleragadunk egy negatív gondolatba, akkor az élet egyoldalúnak tűnik. Látásunk beszűkül, meggyőződéseink valósággá válnak. Mások ezt könnyebben észreveszik, mint mi magunkon. Ha odafigyelünk mások visszajelzéseire, illetve önmagunkra jobban fókuszálunk, akkor rájöhetünk arra, hogy a gondolatainkat mi irányítjuk és azt is megválaszthatjuk, hogy melyiknek hiszünk és melyiknek nem.

Összefoglalva, mit lehet tenni a negatív gondolatok ellen?

Koncentráljunk magunkra, ha észrevesszük, hogy megint negatívan beszélünk önmagunkról, első lépésként csak hagyjuk azt abba. Második lépésként fogadjuk el, hogy ez nem reális és nem tesz jót nekünk. Gyakoroljuk ezt minden nap, majd észre fogjuk venni, hogy valami megváltozott.

Emellett fontos, hogy legyenek olyan meggyőződéseink, amikben hiszünk, és irányt mutatnak, ha elbizonytalanodunk, ha kétség támad, akár önmagunkkal szemben is. Olvassunk sokat, keressünk olyan irányzatokat, amikben hiszünk és tanuljunk tőlük.

Forrásként szolgált: 6 Signs That You're Stuck in a Negative Narrative | Psychology Today